Karácsonykor az Írókocsmában, mondhatni, már hagyományként, az írók is megajándékozzák egymást egy téli történettel. Semmi nem szab határt a fantáziának, legfeljebb az, hogy szerepelnie kell benne annak a három szónak, melyeket sorsolás útján kapunk.
Szeretettel küldöm Nektek is az én novellámat. Boldog Karácsonyt kívánok!
Téli utazás
A pulóverébe burkolózó lány kényelmesen elhelyezkedett a Bécsbe tartó gyors egyik csendes kupéjában, és az órájára nézett. A mutatók valahogyan nem akartak sietni, ő annál inkább. Pedig tudta, hogy nem érdemes sürgetni az időt, gyorsan múlik az így is. Csak most kapta meg a diplomáját, éppen csak elkezdett dolgozni egy jó nevű cégnél. Ugyan mi az tíz év! Már tíz éve? Igazán hamar elrepült. És már megint a vonaton ül, egy tárgyalásra igyekezve. Mint máskor is, minden év decemberében. Nem mintha ez lett volna a szíve vágya. Nem, ez biztos, hogy nem. Jobban élvezné az év utolsó napjait, ha azok nem munkával, sokkal inkább az ünnepre való készülődéssel telnének. Mert a karácsony az szent volt számára. Gyermekkorában és azóta is, mindig készült rá, várta a varázslatot, melyet eleinte a szülei teremtettek meg a testvéreinek és neki. Ilyenkor összegyűlt a család, még a külföldre települt nagybátyja is hazatért, hogy a nagymama által készített halászléről le ne maradjon.
Kinézett a vonat ablakán. Jó tempóban haladunk, ha tartjuk, talán korábban érkezünk, és marad idő körbenézni a karácsonyi vásárban is – gondolta elégedetten. Nagyot sóhajtott. Még jobban összehúzta magán a pulóverét, és a fagyos tájat figyelte. Tetszett neki, amit látott. A fehér számtalan árnyalata igazi télről tanúskodott, mert ugye a télhez hozzátartozik a havazás is. Számára mindenképp. Ha otthon lenne, akkor biztosan felkapná a korcsolyáját, és valamelyik jégpályán a barátaival a már begyakorolt koreográfiájukkal elkápráztatnák a közönségüket. A kis hableány története őket is megihlette, így találták ki a sellő táncukat. Aztán innának egy puncsot, és beszélgetnének a… férfiakról. Borítékolva a jó hangulat és a nevetés. Ehelyett egyre távolodik Budapesttől, hogy egy utolsó megbeszélésen képviselje a cégét. Klassz, hogy így megbíznak bennem, de hogy mindig engem küldenek! Még szerencse, hogy csak egy éjszakát kell kint töltenie. Másnap már a hazafelé száguldó vonatról lesheti a békés, hólepte vidéket. De mikor lesz az még! Ha gyorsan szeretne végezni a tárgyaláson, jobb, ha ismét átnézi a terveket. Meggyújtotta a lámpát, és elővett a táskájából egy iratokkal teli dossziét, hogy minden apró részletet újra áttekintsen. Jó idő múlva azt vette észre, hogy a papírlapok már nincsenek a kezében, lehullottak a vonat szőnyegére. Elaludtam volna? – hitetlenkedett. Nem is csoda. Ahogy a kerekek kattognak, unalomig ismételve, hogy csináld, gyerünk, rajtad a sor. Összeszedte a lapokat, és visszatette azokat a helyükre. Már kívülről tudom az egészet – húzta be a táska cipzárját.
A vonat lassan gurult be a pályaudvarra. Az utasoknak, mintha egyszerre fogyott volna el a türelme, felpattantak, és az ajtóhoz igyekeztek. A lány, mivel annyira már nem sietett, maga elé engedett egy fiatal nőt, aki egy babát tartott a karjában, majd egy idős házaspárt is, akik a jól megpakolt csomagjaikkal nehezen mozogtak az ülések közötti szűk helyen. Miután maga is leszállt a vonatról, keresni kezdte a szemével, ezúttal vajon kit küldtek érte. A várakozók között látott egy idős, erősen szuszogó férfit, akinek a lehelete látszott a hidegben. Aztán egy fiatal nőt táblával a kezében, de közelebb érve sajnos azt is látta, hogy nem a saját neve szerepel rajta. Lassan mindenki elhagyta a pályaudvart, csak ő állt a hidegben. Szemébe húzta a sapkáját, és elhatározásra jutott. Végül is megvan a cím, ahová mennem kell. Felkapta a táskáját, és elvegyülve a tömegben a taxi stand felé indult. Nem is hallotta meg először, hogy a nevén szólítják. Valahogyan furcsán csengett, ahogy kiejtették. Hirtelen megállt, és megfordult, majdnem beleütközve az érte kiérkező kollégájába. A fiatal és felettébb jóképű férfi sportos sí dzsekit viselt, és egy pár korcsolya volt a vállán. Miután bemutatkozott, tört magyarsággal igyekezett magyarázatot adni a késésére. Jól beszélte a nyelvet, nem is kereste nagyon a szavakat.
– Elnézést, csak most szóltak nekem, hogy vendégünk érkezik – szabadkozott. Miközben beszélt vidáman csillogott a szeme.
Elnéznélek én szívesen – futott át a lány fején, mivel a férfi kellemes hangja magára vonta a közelben állók figyelmét. Többek közt az övét is. Az izgalomtól libabőrös lett a karja. Azért még képes volt elrebegni a nevét.
– Én már szabadságon vagyok, és éppen korcsolyázni igyekeztem, mikor ugrasztottak. – A férfi végignézett magán, a lányéhoz képest cseppet sem elegáns öltözékén. – A kolléga, aki kijött volna ön elé, eltörte a lábát, és a baleseti sebészeten fekszik. Úgy néz ki, velem kell beérnie.
Kinyújtotta a kezét a lány táskájáért, és kedvesen kérdezte.
– Indulhatunk?
Hová? – kérdezett volna vissza legszívesebben a lány. Sóvárogva nézte a másik vállán ringatózó korcsolyát. A férfi figyelmét nem kerülte el a titkolt pillantás.
– Ha a megbeszélés után van kedve velem tartani, szívesen elkalauzolom oda is. Addig meg összeismerkedünk. Mit szól hozzá?
A lány bólintott, és rámosolygott a számára egyre kevésbé idegen férfira. Neki sem kellettek a szavak, egy intés bőven elég volt válaszként. Maga elé engedve a vendégét kifelé igyekezett a pályaudvarról. Lehet, hogy nem is lesz olyan unalmas ez a két nap? A lány arcáról nem tűnt el a mosoly.
Ha szeretitek a romantikus krimiket, nézzetek szét az oldalon: www.corneliecg.hu és iratkozzatok fel a hírlevelemre, hogy értesülhessetek a friss hírekről.
Megtaláltok még a https://www.facebook.com/corneliecg/ oldalon, és szeretettel várlak Titeket a https://www.facebook.com/groups/1433241743391680/ csoportban.