Leírás
A férfi képtelen volt elaludni. Nem talált egyetlen elviselhető pózt sem, ami csak félig is alkalmas lett volna a pihenésre. Hosszú keze-lába elgémberedett, s kezdte nagyon szerencsétlennek érezni magát.
A lány is mocorgott. Visszahúzta magára a lecsúszni készülő takaróját, és a szeme összeakadt az őt figyelő férfiéval.
– Bocsánat! Nem akartam felébreszteni – szabadkozott a lány.
– Bárcsak így lett volna! Sajnos ez nekem nem nagyon megy a repülőn.
– Valamiért nekem sem jön össze. Most nem.
A férfi kissé feléje fordult.
– Kérdezhetek valamit?
A lány félrehajtotta a fejét. Érezte az együtt eltöltött órák alatt, hogy a másik figyeli. Diszkréten ugyan, de folyamatosan leste. Ám a kíváncsisága felülkerekedett ösztönös gyanakvásán, és rábólintott.
– Árulja el, ha nem tart tolakodónak, a repüléstől fél?
A férfi tekintete őszinte érdeklődést valódi kíváncsiságot tükrözött.
– Általában nem félek attól, hogy bajunk eshet repülés közben, de ma valahogy rám tört ez az érzés.
– Remekül kezeli a helyzetet. Az elején tartottam tőle, hogy kiborul, de láttam, hogy a félelme ellenére igencsak fegyelmezett.
– Ez igen! Tehát az egész eddigi utunkon engem tanulmányozott?
– Észre szoktam venni ezt-azt – felelte a férfi minden egyéb magyarázat nélkül.
A lány viszont folytatta, ha már belekezdett.
– Tudja, nem dicsekvésképpen, de sokat repültem életemben. Alapjában véve nem tartok ettől, más dolgok miatt aggódtam, amik nem eresztenek. Na persze az időjárás sem a legkellemesebb.
A férfi hezitált, mielőtt feltette a következő kérdést.
– Tudnék segíteni valamiben?
A lány csodálkozva nézett rá.
– Hacsak nem pszichiáter. – Halványan elmosolyodott. – Hasznos lenne az én esetemben, ha kibeszélném magam egy baráttal, amikor éppen leterít a problémám. Különben ismét szakemberre szorulok. Most, bárhogy is tekergetem a fejem, nincs itt egyetlen barátom sem, és a pszichológusom is otthon szundikál az ágyában. Marad az erőltetett fegyelem.
– Biztos ebben?
Nahát! Lehet, hogy kijelentő módban nem is tud csevegni? – gondolta a lány, de azért válaszolt.
– Igaza van. Nem vagyok biztos benne. Kérdezzük meg esetleg a légiutas-kísérőket. Majd bemondják a mikrofonba, hogy „Pszichológust keresünk. Ha van önök között ilyen szakember, akkor haladéktalanul jelentkezzen. Szükségünk lenne a segítségére”. És miután több nyelven bemondták, máris mehetek a szakrendelésre. Vagyis majdnem. Csak angolul és olaszul tudok részt venni a foglalkozáson.
A férfinak tetszett a lány rögtönzött válasza. Egészen felvillanyozódott tőle.
– Tényleg beszél olaszul?
Kész. Nyert. Megint egy kérdés. – A lány megadta magát, és kedvesen felelt.
– Igen, beszélek egy keveset. Annyit mindenesetre, hogy segíthessek magamon vele.
– Szóval – köszörülte meg a torkát a férfi –, segíthetek?
– Szeretné velem együtt megnyomni az utaskísérő hívógombot? Vagy más ötlet?
– Szakember. Aki hallgat, mint a sír.
– Hol?
– Felajánlhatom a szolgálataimat.
– Hogyan?
– Én lennék a keresett szakember. Ha bizonyítékot szeretne erről, a papírjaimat otthon tartom a bélyeggyűjteményem mellett.
A lány elhűlt meglepetésében, és megcsóválta a fejét.
– Hát persze! Majdnem elhittem. Olyan komolyan mondta.
– Viccen kívül. Talán tudnék segíteni. Anthony Wilson – mutatkozott be a férfi. – Valóban az említett szakma okleveles képviselője lennék. Bár, az igazat megvallva, nem praktizálok. Sokkal izgalmasabb a munkám.
– Miért? Van jobb annál, mint szegény, elkeseredett emberek lelkében turkálni könyékig?
– Látom, kellemes tapasztalatokat gyűjtött. Ami engem illet, előadásokat tartok. Pozitív gondolkodás, útkeresés, satöbbi.
– Önsegítő kurzusféle? „Miként gyógyuljunk ki exünk által ránk hagyományozott fóbiáinkból?” Vagy: „Hol lelhetünk rá a boldogság kék madarára?” Természetesen részletes térképmelléklettel.
Most a férfi kezdett nevetni. Igyekezett halkan tenni, nehogy felkeltse a mellette szundikáló asszonyságot és a háta mögött órákon át rugdosódó gyereket, aki csak percekkel ezelőtt hagyta abba az ütemes dobogást.
– Mondja meg az igazat! Ugye nem akar átverni? – faggatta tovább a lány már komolyabban.
– Miért tenném? Mi hasznom származna belőle?
Anthony nyugodt hangon beszélt. Jó volt ebben. Ezért is kapott annyi felkérést az előadásaira, még külföldről is, jelen esetben Olaszországból. El tudta adni magát. Mindig. Látta, hogy a lány habozik, hiszi, amit mondott, meg nem is. De időt kellett hagynia neki a döntésre.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.